A Setét Torony és az elrabolt harcos

 "Ma aztán bebizonyosodott, hogy a péntek 13 valóban egy balszerencsés szám." - ahogy egy cimborám jegyezte meg kissé öntudatlanul, de felettébb humoros módon. :) De hogy máris beletuszakoljak egy kis kontrasztot a kezdésbe: szomorú hírt kell hogy közöljek veletek cimborák! Jelentem a státuszom mától: damsel in distress. Egy sötét hatalom elrabolt, s fogva tart a Diabolus Pollex-ben... Wut'?

No... NOOO!! Anything but that! Oh the horror!!!fooour!

Rövid leszek, ígérem. Részletek alant...

 Hogy feloldjam a rejtélyt: nem kell semmi extrémre gondolni, nem tépkedték ki egyenként a végtagjaimat, s nem okádott képen a Végzetes Végzet Sárkány, csupán az alkotók egyik legcsúnyább rémálmát élem mostanság át, s ez arra késztetett, hogy egy időre letégyem' a lantot. Kedves érintettek: az alkotói válságról beszélek.

 Ahogy sokan mások, én sem először találkozom ezzel a bosszantó jelenséggel. Kis időszakokra többször megnyirbálta már a munkafolyamataim eredményességét, a folyamatos előremenetelemet, a flow-t, ha úgy tetszik. És persze nincs is ezzel baj, hiszen teljesen normális, ha olykor-olykor nem remekel az elménk. Nos, az eset viszont esetemben úgy esett, hogy most már egy jó ideje megrekedtem - ha nem is az ötlettelenségben -, de legalább is egy olyan állapotban, amely azt eredményezi, hogy nem elégszem meg saját munkám minőségével. Így persze elveszik a szórakozás, az élmény, a varázslat, amely egy-egy projekt készítésével jár... tudjátok, oda van az, ami igazán bearanyozza a fejlesztő napjait. Sajnos, ebben az élményben én most hiányt szenvedek; ha úgy tetszik, elfogyott a manám, nincs több potionom, s a bossnak van még egy formája.
 S erre akkor ébredtem rá igazán, mikor is Xeno cimborám egy jópofa, egy hónapos versenyére próbáltam nevezni, s tizen nappal a határidőn belül sem tudtam semmi olyat felmutatni, amiből sugárzik a karizma, ami magáért beszél. (Arról nem is beszélve, hogy hány és hány projekttel, epizóddal, demóval lógok már nektek) Próbáltam erőltetni a munkát, s alkotni akkor is, amikor nem igazán volt hozzá humorom (elvégre egy-két nagyobb, s zseniális ember is így jár el), de nálam ez a dolog nem működött. Úgyhogy a következőre jutottam...

 Ideje pihenni, menni a világban, s élvezni az életet, még ha ennek most a projektjeim is látják kárát. Mert bizony úgy érzem, hogy akármennyire is próbálkoztam, sajnos engem is bedarált az a bizonyos mókuskerék. Úgy hittem, a gondok ellenére is haladhatok, alkothatok, és ez igaz is, de úgy tűnik: a kvalitív mennyiség számomra meghatározóbb, mint a kvantitív. Tehát ahogy mondottam: egyelőre letettem a virtua' lantot.

... mert az ördög hüvelykujja felfelé mutat, s legmagasabb csúcsán, a torony belsejében suvvadásban lebeg egy harcos. A harcos, akit már jól ismertek, de most tehetetlen. Egyetlen reménye, hogy még működő elméjét felszabadítsa, s újra kitörjön, hogy szárnyaljon...

Addig is tegyük be Lazarus-omin-t a kriptába, a Blood főhőse, Caleb mellé, hiszen ő is szívesen üvöltené a koporsóból kiugorva, vasvillával a kezében: "Iiii liveee... agaaaaiiin!"

 Előfordulhat, hogy a továbbiakban tehát - legalább is a nyár folyamán -, hogy kevesebb bejegyzést fogtok olvasni tőlem errefelé. ('egen... még ettől is kevesebbet) Nem szűnök meg létezni, nem dobom ki a kedvenc hobbimat, de ideje picit elszakadni ettől az erőltetett próbálkozássorozattól, s megreformálni az energiaforrásomat. Eh?

Még jelentkezem, ígérem, küldök képeslapot!
Laza - OFF.